A csavarzáras alternatív palackozási technika pár éve terjedt el robbanásszerűen az egész világon. Népszerűsége inkább egyszerűségében és használhatóságában, sem mint a bor igényeinek kiszolgálásában rejlik. Gyors és egyszerű, ezt szeretik ma a fogyasztók, ráadásul olcsóbb is, mint a parafás eljárás. Magyarországon ma főleg a friss, reduktív boroknál találkozunk csavarzáras megoldással, aminek az az oka, hogy ebben az esetben a bor egyáltalán nem kap levegőt a lezárást követően, tehát a palackos érlelésre semmi esély nincsen. Nem is érdemes sokáig tárolni ezeket a tételeket, hiszen ahogy a reduktív borokat, úgy a csavarzárat is a gyors fogyasztásra találták ki. Sokáig tartotta magát az a nézet, hogy a csavarzár tulajdonképpen a bornak a legjobb, mert így elkerülhető a dugó hibájából, vagy a rossz tárolásból fakadó borhiba. A dugóhibát az úgynevezett TCA-fertőzés okozza (ez egy klórvegyület, a penészgombák egy csoportjának anyagcsereterméke), ennek „köszönhető”, ha a bor dohos és keserű szagot áraszt. Akkor se járunk jobban, ha a rossz tárolás miatt a dugó kiszárad, ez szintén „megöli” a bort. Ezekre a problémákra – a már említett kezdeti PR-tevékenységgel szemben – nem jelent megoldást a csavarzár. Egyrészt a csavarzárban található műanyaglapka miatt a csavarzáras borok is megbetegedhetnek, másrészt a csavarzár nem éppen az éveken át tárolt borok sajátja.