Borlexikon

A borászatban, borkóstolás során leggyakrabban használt kifejezések gyűjteménye.

Szabályozott földrajzi jelzéssel ellátott asztali bor, amely az adott földrajzi egység terméséből származik. Kizárólag a meghatározott tájbor készítésére alkalmas szőlőfajták mustjából készül. A tájborok az asztali kategória legjobbjai, egyedi borok, amelyek garantálják a fogyasztó számára a minőséget a címkén feltüntetett termőhelyről. Fajtái többek között: Alföldi kékfrankos, Duna melléki kékfrankos, Duna melléki chardonnay, Balaton-melléki olaszrizling, Észak-dunántúli zöldveltelini, Dél-dunántúli zweigelt, Felső-magyarországi hárslevelű, Felső-magyarországi leányka.
(Sok esetben = mineralitás): egy adott táj minden borában meglévő jellegzetes íz, amely a termőtalaj sajátos ásványianyag-tartalmától függ. Csak bizonyos koncentráció fölött érezhető a borokban
Szájösszehúzó hatású, fanyar ízanyagok összefoglaló neve, csersavnak is hívják. Elsősorban a vörösborok eleme a héjon áztatás miatt. A száj teljes felületén kelti az összehúzottság érzetét. Ez különbözteti meg a savérzettől, amely csak a nyelvszélekre korlátozva jelentkezik. Enyhe esetben fanyarságként, extrém esetben keserű ízként ismerjük fel. A vörösbor kiegyensúlyozottságában a tannin mennyisége játszik szerepet, az ízharmóniában pedig az érettsége.
Magyarul: 2,4,6 triklór-anizol. A dugósságért felelős vegyület. 
A szőlőbogyó érésének egy fokozata. A technológiai érettség állapotában a termés egy adott feldolgozási célnak megfelelő beltartalommal (kémiai összetétellel) rendelkezik. Itt a legfontosabb paraméterek a cukor és a savtartalom, de egyes fajtáknál a zamatanyagok is.
1854-1910: nagykaliberű borász, munkásságának alapgondolata, hogy a filoxéra ellen az egyetlen helyes védekezés az ellenálló amerikai alanyok alkalmazása. Ő ezeket villányi birtokán nagy tételben állította elő. Franz Kober, az oppenheimi kisérleti állomás vezetője, a Teleki által neki elküldöttek közül kiválasztott egy alanyt és ez Berlandieri x Riparia Teleki Kober 5 BB jelzéssel a világon legelterjedtebb alanyszőlők egyike lett. Sajnos a nemzetközi szakmai közvélemény ma sokkal inkább ismeri Franz Kober, mint Teleki Zsigmond nevét.
A bor "koronája", amely sokak szerint gótikus ablaksorra elmlékeztető nyomot hagy. A pohárban megmozgatott bor először vékony rétegben a pohár falához tapad, majd vékony csíkokban, íveket képezve csorog le. A lecsorgás sebességéből és a cseppek méretéből a bor cukor és glicerintartalmára lehet következtetni.
A szőlőtőkék soron belüli és sorok közötti távolságát megadó ültetvényjellemző.
A tercier, vagy harmadlagos aromák az érlelésből származó illatjegyek. Ezek általában sokkal komplexebbek, mint az elsődleges, vagy másodlagos aromák, de egyben jóval visszafogottabbak is. A kezdetben kicsattanó gyümölcsösséget fokozatosan felváltják a mélyebb illatok. Fehérborok esetében a mézes, pörkölt olajos magvakhoz, pirítóshoz, esetenként benzinhez hasonló illat, vörösborok esetében aszalt gyümölcsökre, vagy vadhúsokra emlékeztető jegy alakulhat ki a hosszabb palackos érlelés során.
Önálló karakterrel rendelkező vidéket, szülőföldet jelent. Gyakran nem egy egész borvidéket, hanem csak annak egy részét, vagy akár csak egyetlen dűlőt (pl. Jammertal) jelöl. A borok nyelvén a terroir azt a felismerhető, egyedi jelleget, illat- és ízvilágot jelenti, amely az adott talaj, mikroklíma és fekvés megismételhetetlen találkozásából kerekedik ki.
A borkóstolás során érzett nehézsége, sűrűsége, a bor alkotóelemeinek hatása alapján kis, közepes vagy nagy testűként jellemezhető.
A bornak a szájban „tapintással” érezhető tulajdonságaiból adódó érzet, valamint arról adott összefoglaló vélemény. Beszélhetünk bársonyos, selymes, sima, érdes és durva textúráról.
Cukrot, íz- és aromaanyagokat valamint élesztőt tartalmazó speciális pezsgőlikőr, amelyet a champagne eljárás során a már kiforrt alapborhoz vagy az alapborok keverékéhez adnak.
A tisztaság vizsgálata a borkóstolás egyik legelső, nagyon fontos mozzanata. A tisztaságot a csillogással mérhetjük. A csillogás a bor fényvisszaverő képessége, amely a drágakő ragyogásához hasonlítható. A bor tisztaságát úgy tudjuk legjobban megfigyelni, hogyha természetes fénynél a fehér alapra helyezett pohárba felülről belenézünk.
Az ültetvényben az egy hektárra eső szőlőtőkék száma. A minőségi ültetvényekre magasabb sűrűség jellemző, mivel ekkor az egy tőkére eső termékmennyiség változatlan hektáronkénti hozam mellett csökkenthető.
A túlérő szőlőbogyóban a víz elpárolgásával fellépő folyamat, melynek során a gyümölcs cukorkoncentrációja és fajlagos szárazanyag tartalma megnövekszik, a bogyó pedig ráncokat ölt. A töppedt szőlő nem azonos az aszúsodott szemmel, mivel a töppedés során a vízvesztés nem a nemes rothadás fellépésének köszönhető.
A préselés után visszamaradt szilárd szőlőrészek neve. Az ún. törkölykalap ismételt alámerítése az erjedő vörösborba a fokozott szín- és tanninkinyerés módszere.
A tramini ősi, ma már az egész világon elterjedt és kedvelt köztes szőlőfajta. Bora már fiatalon is mélyebb színintenzitású, mert bogyói világos húspiros színűek, gyakran szürkés árnyalással.  Aromatikája jellegzetesen rózsás, de egyes termőhelyeken egy kis fojtott parfümösség, licsi, sőt a majoránna is felfedezhető benne. Hazánkban Tokaj-Hegyalját leszámítva minden borvidékünkön termesztik, de vulkanikus talajokon ad csak magasabb savtartalmú, élénkebb, kiegyensúlyozottabb borokat. Ezeken a vidékeken fahordós érleléssel akár évekig élvezetes borok is születhetnek belőle.
Kékszőlőfajta, keresztezés. Egerben többszörös keresztezés eredményeként jött létre. Szülői a bikavér 8 (teinturier × kadarka) és a Gárdonyi Géza (medoc noir × Csabagyöngye).