A nagy mennyiségben előállított boroknál napi gyakorlat a bor palackozás előtti lehűtése (hideg stabilizáció) - ezzel megelőzik a borkőkristályok kiválását - valamint gondos szűrése, hogy minden kellemetlen illatot, fátyolosodást, zavarosságot, vagy a palackban kellemetlen szénsavas erjedést okozó organizmust eltávolítsanak a borból. A különféle derítőanyagok használata lassúbb, de olcsóbb módszer, és bizonyos esetekben kevésbé durva hatású, mint a szűrők alkalmazása. Európa legjobb borászataiban a hordós érlelésű boroknál e célra rendszerint felvert tojásfehérjét használnak, míg a bentonitot (egy amerikai agyagfajta) világszerte a borral teli erjesztőtartályba adagolják. A derítőanyagok nem maradnak az italban; pusztán az a dolguk, hogy magukhoz vonzzák a borban lebegő nagyobb szilárd részecskéket (amelyek a fehérborok elszíneződéséért, vagy a vörösborok kesernyés ízéért felelősek), majd a hordó vagy a tartály aljára süllyedve a kitisztult bort lefejtik róla. A korai fogyasztásra szánt borok, különösen a gyengébb fehérborok esetében előnyösebb lehet, ha tartósítószert adnak hozzá. A legelterjedtebb az aszkorbinsav, vagy néha az édes boroknál a szorbinsav, amelyek kén-dioxiddal együtt adagolva megállítják a viszonylag jó minőségű borok oxidációját vagy palackos erjedését. Az idő, az ülepítés és a fejtés mindezek alternatívája lehet. Azokat a borokat, amelyeket nem szűrtek meg oly durván, óvatosan kell kezelni és hűvös helyen tárolni, hogy gátat szabjunk a nem kívánatos reakciók, az újraerjedés vagy a baktériumtörzsek kifejlődésének.